Címkék

Feedek

postapoc.net

Postnomad 2013.02.05. 08:54

Tsutomu Yamaguchi emlékei a legforróbb nyárról

Címkék: catastrophe A-bomb nuclear warfare radioactivity

Gyönyörű, tiszta reggel volt. A hajógyár felé sétáltam, ahol volt még elintézni valóm a hazautazás előtt. Egy repülő zúgott el a város felett. Láttam amint kidob két ejtőernyőt. Ahogy néztem az ereszkedő ejtőernyőket, hirtelen hatalmas villanás vakított el. Olyan volt, mint a magnézium fehér lángja. És ez elsöpört engem.

Nem tudtam, hogy mi történt, azt hiszem elájultam. Amikor kinyitottam a szemem koromsötét volt, semmit sem láttam. Azt gondoltam, ez a halál. Kitapogattam, hogy megvan-e mindkét lábam és tudom-e mozgatni őket. Végül a sötétség kitisztult és rájöttem, hogy élek. Amikor elült a robbanás zaja, egy gomba alakú felhőt láttam a város fölött. Kétszáz méterre találtam egy óvóhelyet. Bemásztam. Már volt ott két fiatal diák. Ők mondták, hogy súlyosak a sérüléseim. Csak ekkor jöttem rá, hogy az arcom egyik fele és mindkét karom megégett. Két óra után tovább indultam a hajógyár felé végig az elpusztult Hirosimán át.

hHroshima, 1945.08.06 Az összedőlt házak között megszámlálhatatlan sok test hevert szanaszét, a folyón holttestek lebegtek. Belső szervek lógtak mindenütt, nyelvek és szemek. Nem hallottam emberi hangokat. Sem beszédet, sem kiáltásokat. Csak a megégett emberek, halottak és haldoklók mindenfelé. Emlékszem egy gyermekre, aki csendben szenvedett. Nem sírt, nem voltak könnyei. A haja leégett és teljesen meztelen volt. (...)

Másnap elértem az állomást, és fel tudtam szállni egy hazafelé tartó vonatra. Azt gondoltam, a borzalmak véget értek. Miután a kórházban ellátták a sebeimet, jelentkeztem a munkahelyemen Nagaszakiban. Senki nem akart hinni nekem. "Egyetlen bomba nem pusztíthat el egy egész várost! Nyilvánvalóan megsérültél, és emiatt nem tudsz tisztán gondolkodni!" - mondta az igazgató. Ebben a pillanatban az ablakon át egy másik hatalmas villanást láttam. Az egész irodát mintha elfújták volna...

Az eredeti beszámoló a DailyMail oldalon jelent meg, magyarul Nyemcsok Éva fordításában olvashatod.

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://postmode.blog.hu/api/trackback/id/tr665045101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Postnomad · http://postmode.blog.hu 2013.02.22. 01:23:30

Ibusze Maszudzsi: A fekete eső

Néhány év óta a Kobatake faluban lakó Sidzuma Sigemacu úgy érezte, hogy unokahúga, Jaszukó, súlyos teher a lelkén. S egyre inkább olyan érzése volt, hogy nemcsak ebben a néhány évben, de a jövőben is viselnie kell ezt a már-már kimondhatatlan lelki terhet...

Így kezdődik a világhírű japán író, Ibusze Maszudzsi regénye a – fekete eső-ről, amely Hirosima egéből hullt le azután, hogy az amerikai repülők az atombombát ledobták a városra. Az a zápor, amely a fekete felhőből hullt, és amely ugyanúgy sugárfertőzést okozott, mint maga az atombomba, mint a bomba által elpusztított város romjai, mint a bomba által megnyomorított sebesültek tízezrei, a túlélők, akik csak haladékot kaptak a haláltól, és ezt a haladékot iszonyatos ellenértékkel fizették meg.

Ibusze könyve egy fiatal lány elrontott életének regénye, és egyben egy szörnyű pusztító fegyver, az atombomba hatásának története.
Mindarról, ami Hirosimában történt, sokat írtak már, Ibusze könyve azonban az egyszerű emberek életének megsemmisülésével, az emberi boldogság elpusztulásával, az egyszerű szavak intelmet és tanulságot hordó erejével, emberközelben tárja elénk a fekete eső, az atomhalál hétköznapi, és éppen ezért talán mindennél szörnyűségesebb arcát.

Circus 2013.08.06. 09:36:14

Ironikus, hogy pont az (akkori) ellenségnek sikerül egy ilyen hollywoodi történetet 'összehoznia'...
Amúgy pedig már mindenki mindent elmondott ezzel kapcsolatban - soha többé!

Kalmár 2013.08.06. 09:51:04

Nehéz kérdés, hogy ez volt e a "legjobb" megoldása a háború lezárásának.
Az biztos, hogy a folytatás hónapokon át a végső győzelemig, számszerint több halottal járt volna.
Kérdés, hogy egy semleges helyre dobott bomba mit eredményez.
Mindenesetre jobb, ha el sem kezdjük...

Abendsen 2013.08.06. 11:04:14

@Kalmár: Civil áldozat viszont valószínűleg kevesebb lett volna. Nem illik városokat megsemmisíteni.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2013.08.06. 12:53:12

Mennyire pechesnek kell lenni, hogy az ember Hirosimából pont Nagaszakiba menjen át, és telibe kapja mind a kettő?

@Kalmár: civil áldozatok és hosszútávú következmények terén egész biztos jobb lett volna.

Morrancs 2013.08.06. 12:55:00

A gond az, hogy az a két bomba azóta is szedi ott az áldozatait (ahogyan Csernobil is), szóval azt, hogy így járt kevesebb áldozattal nem merném kijelenteni.

Csii 2013.08.06. 13:07:52

@Kalmár: Elborzaszt, hogy vannak, akiknek kérdés lehet az, hogy jó-e egy atombombát ledobni valahová a bolygónkon.
Ha meg a szövetségesünk szövetségeséről van szó, akkor meg különösen etikátlannak érzem, ha valaki ezen elgondolkodik és szóvá is teszi ezt :(
...még, ha rosszul választottunk szövetségest (megint) és elbuktuk ezt a háborút is (megszoktuk) csak legalább a tükörbe tudjunk belenézni, hé...... :(

Csii 2013.08.06. 13:12:53

@Kalmár: Elborzaszt, hogy vannak, akiknek kérdés lehet az, hogy jó-e egy atombombát ledobni valahová a bolygónkon.
Ha meg a szövetségesünk szövetségeséről van szó, akkor meg különösen etikátlannak érzem, ha valaki ezen elgondolkodik és szóvá is teszi ezt :(
...még, ha rosszul választottunk szövetségest (megint) és elbuktuk ezt a háborút is (megszoktuk) csak legalább a tükörbe tudjunk belenézni, hé...... :(

Tetsu 2013.08.06. 13:25:34

Nyilván Amerikában kevés volt az áldozat....

Juliusxtreme 2013.08.06. 14:10:29

Nem vagyok biztos benne, hogy kevesebb lett volna a polgári áldozat. A japánok az atombomba hatására adták meg magukat a császáruk felhívására. Ha a szövetségeseknek partra kellett volna szállniuk Japánban, vajon mennyi civil áldozat lett volna mondjuk Tokio elfoglalásakor? A japán mentalitást nézve valószínűleg a polgári lakosság együtt pusztult volna a hadsereggel a védekezéskor.

Reggie 2013.08.06. 14:18:16

@Csii: Senki sem gondolja, hogy jo dolog atombombat ledobni. Sot bombat ledobni sem jo dolog. De ha muszaj, akkor muszaj.

nyisziati 2013.08.06. 14:28:35

@Abendsen: "Nem illik városokat megsemmisíteni. "
Ahogy nem illik katonákat bombákkal megrakott gépeken öngyilkos támadóként az ellenségre küldeni, pláne az elkerülhetetlen vereség tudatában.

Ilyet csak őrült fanatikusok csinálnak, felelős hadvezetők NEM. Ráadásul a japánokat ismerve a civil lakosságot is bevonták volna ebbe a műveletbe, tehát igen:
KISEBB áldozatokat követelt ez a két támadás, mintha a japánok az utolsó emberig védekeztek volna: EZ TÖBB TÍZMILLIÓ ÁLDOZATTAL JÁRT VOLNA.

Amerika ismét jól döntött és minden fanyalgó ellenére még a japán lakosságot is jobban védte, mint a saját fanatikus hadvezetői.

komplikato 2013.08.06. 14:57:25

Az atombomba az emberiség szégyene, de sokan elfelejtik, hogy sokkal több japán halt meg legalább ekkora kínok között a foszfor bombák miatt.
Egyébként több forrás szerint is a japánok próbáltak egyességre jutni az amerikaiakkal, csak azok ezt a szokásos visszafogott japán stílus miatt nem hitték el a saját japán-szakérőiknek ...

deneskata 2013.08.06. 15:03:32

A hozzászólásokból kitűnik, mindenki úgy kezeli az atombomba kérdését, mintha az csakis Japán kapitulációját célozta volna. Elfelejtitek az akkori hatalmi viszonyokat. Igen, jó okuk volt Japánra ledobni, de legalább annyira fontos akkori sztálini Szovjetúniót figyelmeztetni. Nemcsak katonai, hanem politikai okai is voltak az atombomba ledobásának. Ez volt a hidegháború nyitánya. És ebből a szempontból igenis elítélendő. Azonkvül a történelemben nincs értelme a "mi lett volna, ha..." kérdésnek. Mert akkor Japán nem adta volna meg magát, meg mert akkor több áldozat lett volna... Ez mind csak feltételezés. A mai korból nézve igenis barbarizmus volt a bomba.

Macropus Rufus 2013.08.06. 15:24:03

@Juliusxtreme:
"vajon mennyi civil áldozat lett volna mondjuk Tokio elfoglalásakor?"
nem sok. Pár hónapja az amcsik töb bmint fél millió gyűjtóbombával (lásd Drezda) fossá bombázták a fővárost. Több civil halt meg abban a támadásban mint Hirosímában a támadás pillanatában. Szóval olyan nagy áldozat szedés ott már nem lett volna...

Macropus Rufus 2013.08.06. 15:26:21

@nyisziati:
"Ahogy nem illik katonákat bombákkal megrakott gépeken öngyilkos támadóként az ellenségre küldeni, pláne az elkerülhetetlen vereség tudatában. "
azért szerintem a civilek gyilkolása és a fenti esetek közt ég és föld a különbség.
Nem láttad az utolsó élő kamikaze pilótával forgatott doksi filmet? Saját bevallása szerint, tiszta ciki, hogy élvemaradt. Na most akkor fussál neki annak, hogy mit illik egy katonának és mit nem. Ezek a császárért bármit megtettek volna.

A történelmi tények meg az tigazojlák, hogy a kamikaze inkább csak pszichológiai fegyver volt, a legtöbb gép még a cél elött lelövésre kerűlt.

Macropus Rufus 2013.08.06. 15:28:31

@nyisziati:
"Ráadásul a japánokat ismerve a civil lakosságot is bevonták volna ebbe a műveletbe, tehát igen:"
mentek volna ők önként is. Nem kellett volna azért annyira noszogatni. Éppen kifetetted, hogy fanatisták. Egy fanatista népet annyira nem kell hergelni, hogy még a gyerek is belezővel essen a katonának.

"Amerika ismét jól döntött és minden fanyalgó ellenére még a japán lakosságot is jobban védte, mint a saját fanatikus hadvezetői."
ez a mi lett volna ha tipikus esete. Mert ezt ugye csak egyfajta módon lehet 100%-banigazolni v. cáfolni: 1945-ben meg kell gátolni a bomba ledobását. :|

Quentin vagyok Montargis-ból ! 2013.08.06. 15:30:22

@komplikato: Nem is beszélve a britek pusztító hamburgi és drezdai gyújtóbombás terrorbombázásairól, ahol szintétn rengeteg ártatlan civil halt meg, csak nem egy pllanat, hanem egy éjszaka alatt..

ottomoll 2013.08.06. 15:37:18

@Juliusxtreme: Ezel egyet kell értsek. Egy partraszállás esetén rengeteg civil áldozat lett volna, mert a japán vezetés militarizálta volna a lakosságot. Az amerikai hadsereg is óriási veszteségekkel kalkulált ebben az esetben a japán hadsereg Iwo Jima, Guadalcanal védelme során tanusított magatartásából kiindulva.

Poroszkai Attila 2013.08.06. 15:48:10

Természetesen szükséges és helyes volt az atombomba bevetés az amerikai hdvezetés szempontjából. És bármilyen hihetetlen is, szüksége volt a bomba bevetésére a japán császárnak is, mivel így arcvesztés nélkül adhatta meg magát. A mély egyetértés vezetett a bevetéshez ...

kifordított nagyanyó 2013.08.06. 16:00:35

Mint egy holokauszt túlélő.
Nagyon durva.
Az igazgató ,ahogy nem hitt neki.
Aztán: Látod vazze ?!?!

kiwirágós kivirradtig 2013.08.06. 16:11:04

Úgy érted, Jamagocsi Cutomu?

Merthogy vannak a magyar nyelvnek átírási szabályai, ráadásul a japánok olyan sorrendben használják a nevüket, mint mi magyarok: elöl a családnév.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.06. 16:11:37

@Poroszkai Attila:
Remélhetőleg ha a családodra dobnák, akkor is ezt mondanád.

dr Smittpálelnökúr 2013.08.06. 17:05:41

Szerintem kifejezetten hasznos volt a Japánra ledobott bomba. Emberileg minden áldozatnak tragédia, Japánnak nemzeti tragédia.

De Európának hatalmas szerencse. Ha nem dobják le Japánra azt a 2 bombát, akkor valószínűleg Európa lett volna a kísérleti terep. Persze nem 45-ben, de néhány évvel később valaki itt dobta vola le azokat a szarokat.

¿Qué tapas hay? 2013.08.06. 19:31:14

Ó, augusztus 6., a kötelező Hirosima-poszt.

@kiwirágós kivirradtig: Ha csak a második világháborút és közvetlen előzmény-harcait nézzük, akkor nem is olyan rossz opció az atomtámadás azonnali áldozatának lenni, ha már mindenképp meg kell halni. Jobb, mint bajonett-célpontként nézni, hogy a gyerekeidet falhoz csapkodják, és elevenen kibelezik a terhes feleséged (Nanking); jobb, mint heteken át napi egy tányér rizsen robotolni, majd megásni saját sírodat és várni a lövést (Wake). Jobb, mint civilből lett hadifogolyként egy telet végigdolgozni Szibériában, hogy majd tavasszal verjenek agyon. És még lehetne példákkal folytatni a II. vh dicsőséges történetéből, a "and war can no longer be confined to the battlefield" jegyében.

Ha ez a választási lehetőség, akkor inkább dobják azt a bombát a házamra. Kiülünk a kertbe megnézni, és pezsgőt bontunk amint kinyílik az ejtőernyő...

Liba Tóni 2013.08.06. 20:27:26

Sajnos, ami megtörtént, az megtörtént. Nem tudhatjuk, mi lett volna, ha....

Amit viszont az emberiség tanult a ebből a két esetből: borzalmas egy atombomba hatása. Talán ennek is köszönhető, hogy még vannak emberek a világon és a hidegháborúban, vagy a kubai rakétaválságban nem került sor atombomba felhasználására. Akármilyen mély is a probléma, szerencsére ma minden politikus tudja, hogy az atombomba csak arra jó, hogy elrettentse a másikat: egy atomháborúnak ugyanis nyertesei nincsenek, csak vesztesei.

miketbeszéltek 2013.08.06. 23:21:12

@deneskata: "Ez volt a hidegháború nyitánya. És ebből a szempontból igenis elítélendő."
Ha nem "nyitják meg" ezzel a hidegháborút, akkor a szovjet tankokat valószínűleg csak a La Manche állította volna meg. Szerintem az atombombával mentették meg Európát Sztálintól. A japán kapituláció körülményei pedig igencsak hozzájárultak ahhoz, hogy a lefejezős, hara-kiris Japánból egy vonzó ország lett.

miketbeszéltek 2013.08.07. 00:17:04

@miketbeszéltek: Természetesen ezzel nem állítom azt, hogy nem lenne tragédia a sok civil áldozat. Viszont érdekes az a hozzáállás, amelyik meg sem említi annak a félnek a felelősségét, amelyik a háborút kezdte, illetve azt a vezetést kárhoztatja, amelyik a saját katonái százezreinek elvesztése helyett az ellenséget támadja a csodafegyverével.

nyisziati 2013.08.07. 05:26:25

@Macropus Rufus: "azért szerintem a civilek gyilkolása és a fenti esetek közt ég és föld a különbség."

Egyáltalán nem.

Mindkettő "piszkos háború".

Lényegében az amerikaiak azt mondták: "rendben. Ha ti nem a konvencionális szabályok szerint játszotok, akkor mi sem. Ha nektek a célotok a fanatizált katonák bevetése akár szervezett öngyilkosság árán, akkor mi megsemmisítjük a hátországotokat, ahonnan a fanatikusokat hozzátok".

Innen nézve bizony NEM CIVILEKRŐL VAN SZÓ, hanem katonapalántákról. Akár nőkről, gyerekekről is (lásd még :hitlerjugend)

Őrült diktátorok ellen csak a teljes pusztítás (vagy annak előszele) használ, ezek az emberek képtelenek belátni a vereséget, így csak hatalmas áldozattal lehet őket megállítani. Az amerikaiak azt mondták: "miért mi hozzuk meg az áldozatot? Ők kezdték, most fejezzék is be feltétel nélküli kapitulációval. Ha nem, mind elpusztulnak, mi nem adjuk az életünket ÉRTELMETLENÜL".

nyisziati 2013.08.07. 05:34:11

@Macropus Rufus: "mentek volna ők önként is. Nem kellett volna azért annyira noszogatni. Éppen kifetetted, hogy fanatisták. Egy fanatista népet annyira nem kell hergelni, hogy még a gyerek is belezővel essen a katonának."

Pontosan ezért kellett világos üzenet a civil lakosságnak is. Ne felejtsd el, hogy a nankingi mészárlást, az emberek ÉLVE eltemetését, nők tízezreinek a megerőszakolását olyan japánok követték el, akik pár héttel-hónappal-évvel korábban még békés civil életet éltek, de a hadvezetés (és a NACIONALISTA propaganda) teljesen bevadította őket és a kínaiakban csak az ellenséget látták, akit nemcsak legyőzni kell, hanem porig alázni is.

Ezt a hatalmi gőgöt pedig csak porig alázással lehet megtörni.

Kegyetlenül hangzik (és az is volt az atombomba), de pont ilyen kegyetlenek voltak a japánok 5 éven keresztül.

Tudom, nem tetszik az európai pacifista, humanista füleknek, de azt kell mondjam: megérdemelték.

prim 2013.08.07. 07:45:36

@Kalmár: Mármint amerikai részről egészen biztosan...

01234567 2013.08.07. 08:28:34

A háború. Ilyen ha két ellentétes egymástól olyan távol álló kultúra vívja, akik ettől nem is értik egymást. Amit egyébként az egyik azért kezdett, mert a másik tudatosan addig provokálta.

Csii 2013.08.08. 12:55:03

@Reggie: Szerintem meg anyádat meg téged lebombázni muszáj. Most jobb?

ká vé 2013.08.09. 17:06:59

@Reggie: "Senki sem gondolja, hogy jo dolog atombombat ledobni. Sot bombat ledobni sem jo dolog. De ha muszaj, akkor muszaj."
Az atombomba ledobása előtt Japán többször is jelezte az USA-nak, hogy kapitulálni szeretne. De az USA-nak MUSZÁJ volt kipróbálnia az atombombát. Kétszer is.

Circus 2013.08.10. 17:20:10

@Macropus Rufus: továbbra sem értek egyet az atombomba bevetésével, de mielőtt szegény japánokat sajnálni kezdenénk, jusson eszünkbe az a többszázezezer/millió legyilkolt kínai, a nácikat megszégyenítő haláltáborok...