Címkék

Feedek

postapoc.net

Postnomad 2015.06.13. 12:57

2300 Humvee az annyi, mint...

Címkék: vehicle Good to know

Rólad, Ninive, ezt parancsolta az Úr:
Neved nem marad fenn többé,
isteneid házából kiirtom a faragott és öntött bálványokat,
megásom sírodat, mert átkozott vagy!”
Náhum 1,14

Egy éve, 2014. június 9-én egyetlen nap alatt esett el Moszul (az ókori Ninive), mikor az Iszlám Állam elől az Iraki Biztonsági Erők katonái megfutamodtak. A város feletti uralom egyben a Moszuli Múzeum több ezer éves szobrainak és építészeti emlékeinek elpusztításával is járt. A bibliai jóslat így beteljesülni látszik, bár a rombolás mögött az isteni sugallat helyett valószínűleg az esztelen barbár pusztítási vágy dominált. Nem tudhatjuk biztosan, csak azt amit  Haider al-Abadi iraki miniszterelnök a város elvesztése után egy évvel hozott nyilvánosságra, miszerint az iraki visszavonulás 2300 páncélozott Humvee elvesztésével is járt. Mit lehet erre mondani? Ehhez képest a 2013 áprilisában történt kuwaiti fegyverraktár kirablása* egyszerű csibészkedés volt.

Nem vagyunk katonai szakértők, a körülményeket nem ismerjük. Elfogadjuk, hogy el lehet veszteni egyik napról a másikra egy félmillió lakosú várost. Feltételezzük, hogy az iraki hadsereg egyetlen okos döntése volt a visszavonulás 2300 páncélozott jármű nélkül. Találgatni, okoskodni persze lehet, de ehelyett inkább nézzük meg ennek a veszteségnek különböző dimenzióit, hogy egy kicsit könnyebb legyen felfogni mi is van e bűvös 2300-as szám mögött.

2300humvee.jpg

Humvee kép forrása

A Humvee (~nagy mozgékonyságú többcélú kerekes jármű) nagy teherbírású, egyszerű felépítésű katonai terepjárók gyűjtőneve, rengeteg változattal, különféle feladatokra felkészítve. 25 éves szolgálattal a háta mögött nem számít korszerűnek, a típus leváltását 2011 óta tervezi az amerikai hadsereg.

*A kuvaiti őrizetlenül hagyott (!) fegyverraktár kirablása is nagy talány, ahonnan 20 000 db M16-os gépkarabély és 16 000 9mm-es pisztoly lőszer tűnt el egyik napról a másikra. Ekkora zsákmány elszállítása komoly szervezést és logisztikát feltételez, egy polgárháború felfegyverzéséhez pedig nagyon jó kiindulási alap. Mindez 2013-ban történt, nem is lehetett titokban tartani, éppen ezért elég különös az értetlenkedő kérdés a Washington Post újságírójától, hogy 'hogyan kerülhetett az Iszlám Államhoz ennyi lőfegyver?' Ha minket kérdez, 20 000 M16-os eredete tisztázott. A többi pedig... talán lesett egy kamionról?

 20000m-16.jpg

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://postmode.blog.hu/api/trackback/id/tr337510904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ortodox 2015.06.14. 17:49:10

Jól jön ez a feszkó ámerikának.

El Akir wej dA money 2015.06.14. 18:24:15

Nem tudom, ha én kivonulnék valahonnan, ahol van "néhány" kocsim a raktárban, akkor én beleülnék a kocsiba és azzal mennék...

baalazs 2015.06.14. 18:39:35

Ez az egész konfliktus nagyon fura. ISIS honnan szedett ennyi pénzt, szaktudást és ennyi fanatikus harcost? Ki áll mögöttük...

LenCse 2015.06.14. 18:47:49

Innen nézve talán nem is volt ott az a sok kissautó, már eladhatták másfele és most jól jön a magyarázat ...???

pupumpa 2015.06.14. 18:50:36

Valahogy fel kellett fegyverezni őket. Különben nem lenne ki ellen harcolni.

wape 2015.06.14. 18:58:20

érdekes, hogy csak összeesküvés elméletek jelennek meg a kommentek között. mi van ha nem is igaz a 2300 Humwvee, és sokkal kevesebb maradt ott (néhány száz? egy-két száz?)

Ortodox 2015.06.14. 19:14:32

Háborúban azt szokkják csinálni h a hátramaradt hadianyagot felrobbantják, h ne jusson az ellenség kezére.

- miféle háború ez?

Lehet, h hazavinni drágább lett vóna, mint amennyit ér, mer öreg, lejárt a ződkártya, de így odadobáni a terorisáknak....

nemjogasz 2015.06.14. 19:21:45

Második infografikán a 200 láda hogy jött ki?
Ha 200 láda és 60 kiló per láda, akkor az csak 12 tonna. Azt egy csoffadt IFA is elviszi. Viszont akkor egy ládában 20 000/200=100 darab fegyver van, akkor az 0,6 kiló per M4-es, az kicsit kevés.
Ha elírás, és 2000 láda (ekkor jön ki a 120 tonna), akkor meg az 10 darab M4-es per láda, akkor meg a 60 kiló nagyon sok, tekintve hogy az 6 kiló per M4-es.
Sehogy nem jön ki a matek....

OkoskaTo:rp 2015.06.14. 19:26:19

Az infografikák hitelességéből némileg levon, hogy pl. a gépkarabélyok esetén a 20000 (húszezer) darabhoz nem 200 (kétszáz), hanem 2000 (kétezer) láda kell.
120 tonnát pedig sima kamionból elvisz három, kicsit jobban megpakolva (szükséghelyzet) akár kettő is.

@Ortodox: Az iraki hadseregben sokan valószínűleg inkább szimpatizálnak az IS-sel, mint az USÁval. Még a tisztek között is. Ez elég magyarázat?

Ortodox 2015.06.14. 19:29:52

'Az iraki hadseregben sokan valószínűleg inkább szimpatizálnak az IS-sel, mint az USÁval. Még a tisztek között is. Ez elég magyarázat?'

Nem, most már semmit se értek.

Krisz11 2015.06.14. 19:34:53

Olyan nincs, hogy ez véletlen lett volna. Meg olyan se, hogy szervezetlen barbár vadparasztokból álló csorda ilyen sikereket érjen el szervezett, utánpótlással rendelkező sereg ellen.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2015.06.14. 19:50:41

@OkoskaTo:rp:
"Az iraki hadseregben sokan valószínűleg inkább szimpatizálnak az IS-sel, mint az USÁval. Még a tisztek között is."

Irakban már egy jó ideje síita kormány van, és azt biztosra veszem, hogy a katonák és a tiszti állomány is síita. Az IS szerint pedig kizárólag a halott síita a jó síita.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.06.14. 19:51:07

Az M16 gépkarabélyt először MIG gépkarabélynak olvastam..:)))

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.06.14. 19:54:48

Az irániak nagyon készülnek valamire az IS ellen. Szulejmani rengeteget megy mostanában Szíriába..

Conchobar 2015.06.14. 19:57:55

...és azóta Uncle Sam naponta megbombázza az ISIS-t. Mind a két géppárral. Drôle de guerre

Postnomad · http://postmode.blog.hu 2015.06.14. 20:00:36

@nemjogasz: igazad van, elmászott egy 0, valóban 2000 ládáról beszélünk, amiben 10 db M16-os van (3,5Kg/db + 25Kg a rack). Ez persze csak becsült érték.

Postnomad · http://postmode.blog.hu 2015.06.14. 20:08:48

@OkoskaTo:rp: igen, 2000 ládával kell számolni! 1 teherautóra pedig nagyjából 8tonnát pakolnék. De ezek tényleg csak becsült értékek, inkább csak érzékeltetni akarják, hogy mennyi is az annyi.

Conchobar 2015.06.14. 20:10:11

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: "Irakban már egy jó ideje síita kormány van, és azt biztosra veszem, hogy a katonák és a tiszti állomány is síita" - Létezik síita milicia, amelyet ütőképesnek mondanak. Az iraki hadsereg inkább vegyes összetételű lehet (vallásilag)

Hattáb 2015.06.14. 20:21:26

Az úgynevezett iraki biztonsági erők, egy teljességgel motiválatlan fiatalemberekből álló társaság. Egy csomó suhancot összetoboroztak az amerikaiak, de ezeket egy fikarcnyit sem érdekli hogy mit is várnak tőlük. Egy valamiért léptek be a seregbe ,mégpedig a pénzért. Eszük ágában sincs kockáztatni az életüket semmilyen magasztos elvért. Valószínűleg nem is igen tudnak mit kezdeni az olyan fogalmakkal hogy kötelességtudat,meg hasonlók. Szemben pedig a vérszomjas és pszichopata iszlamistákból álló rablóbanda az ISIS, amit megelőz a híre a lefejezett megkínzott foglyok sokasága.

Chris Lamb 2015.06.14. 21:19:59

@A megvalósult amerikai ólom..: Készülnek vagy csinálnak is valamit? Mert az irániak nem piskóták az tuti.

Postnomad · http://postmode.blog.hu 2015.06.14. 21:20:29

@wape: ez esetben mi volt a miniszterelnöki bejelentés célja? hiszen ha nagyságrendekkel kevesebb volt a veszteség, mégis 2300-at említ, azzal csak a saját hadserege kudarcát nagyobbítja

Nick Leeson 2015.06.14. 21:20:40

Nekem inkább az a furcsa, hogy abba a 2300 humvee-ba csak bele kellett volna ülni, és szépen lekaszálni az ISIS támadást. Ha egy milicia nem rendelkezik légi és páncélos támogatással, akkor azt simán le lehet nyomni ennyi humvee-val. Oké, sokat ki fognak lőni RPG-vel, de a humveen is ott a nehéz géppuska, vagy a gránátvető. Ez a megtörtént verzió egy jó nagy ökörség. Tuti, hogy valami rohadt nagy simli van a háttérben...

chepunk 2015.06.14. 21:26:19

Ruszkiknak külön jól jött az ukrán balhé közepén az IS berobbanása a politikába! Ráadásnak ha még az olaj árára is egy csöpp felhajtó hatással van az külön jó nekik.. Ráadásul egy rakat orosz katonai szakértőnek nagy tapasztalatai vannak az arab, muszlim, közel-keleti, országokkal kapcsolatban! Na vajon kinek volt nagyobb érdeke?

wape 2015.06.14. 21:28:47

Először mióta vesszük készpénznek egy minsizterelnök állításait? :) Ugye.
Másrészt azért mond nagyot, mert fegyversegéyl kell neki! ezért kampányol nyugaton és az USAban. Pont hogy fel kell nagyítania a dolgokat.
üdv
wp

manager2008 2015.06.14. 21:35:48

Minden OK. De a kerekes járművel könnyebb menekülni mint gyalog nem?. Ha nincs üzemanyag az más eset. De ez még páncélozott is, tehát kézifegyverekkel nem állítható meg könnyen. Mi a magyarázat? Autóval nehéz volt elszökni mert az utakon volt ellenőrző áteresztő pont? Így a terepen menekültek éjjel az iraki katonák? Más nem jut eszembe.

Dogfaceboy 2015.06.14. 21:36:56

@Nick Leeson: mint ahogy azt Hattáb is írta pár hozzászólással ezelőtt, az Iraki Biztonsági Erők nem egy túl jól képzett, szervezett és fegyelmezett hadsereg. Egy többezres hadmozdulat előkészítése úgy tűnik meghaladta a képességüket.

A visszavonulással kapcsolatban: a több százezer menekült miatt gyakorlatilag járhatatlan volt minden környező út. Óriási lehetett a káosz és a pánik. Civilek és katonák egyaránt csak az életüket mentették.

Ortodox 2015.06.14. 21:46:14

@manager2008: A Humwee-n egy deka páncél sincs. Igaz nagyon sok verziója van, de az alapgépeken semmi nincs. Mellényt szoktak felvenni benne a katonák.

Az AK úgy lövi át keresztbe-hosszába, mint a vajat. Láttad a Sólyom Végveszélybent?

Nick Leeson 2015.06.14. 21:50:34

@Dogfaceboy: Értem én a képzetlenséget. De már bocsánat, ha háborús helyzetben valaki harc helyett elkezd visszafelé rohanni, az minimum hadbíróság. Durvább helyen, szerintem azonnal kivégzés. Másrészt meg nem kell nagy képzettség, és stratégia, egy pickup-os kézifegyveres csőcselék ellen. Beülök a páncélozott humvee-ba és lövök. Ehhez már csak 2299 maradék humvee-ba kell még beleülni, és simán le lehet nyomni bármilyen miliciát.

Oké, hogy óriási volt a káosz és képtelenség volt közlekedni. De nem is kellett volna sehova sem közlekedni, csak ülni a 2300 db vasban és amikor odaér az ellenség akkor megszórni őket...

Egyébként inkább nem szólok semmit, mert a magyar haderősnek összesen nincs ennyi mozgóképes járműve. Még úgy sem ha a kocsmába járós babettákat is beleszámoljuk. Ha meg lenne is, akkor ha mindbe beül valaki vezetni, akkor a sofőrön kívül már alig marad bevethető katonánk... tehát inkább hagyom a fenébe az egészet. :)

gizmo26666 2015.06.14. 21:52:02

Amcsiknak lesz okuk növelni a katonai költségvetést. Ennyi.

Nick Leeson 2015.06.14. 21:53:33

@Ortodox: Szerintem a teljesen páncélozatlan verziókat már jó ideje nem használják.

Ortodox 2015.06.14. 21:54:07

@manager2008: A Humwee-n egy deka páncél sincs. Igaz nagyon sok verziója van, de az alapgépeken semmi nincs. Mellényt szoktak felvenni benne a katonák.

Az AK úgy lövi át keresztbe-hosszába, mint a vajat. Láttad a Sólyom Végveszélybent?

Ortodox 2015.06.14. 21:59:14

@Nick Leeson: Itt a poszt illusztrációja egy (részben) páncélozott modell.

De pont azért cserélik le, mert maga az alváz gyenge ahhoz hogy elbírjon 3-4 tonna lemezt pluszban. Ennyi kell hogy az AKtól, gránáttól mindenhol védjen. Meg erősebb motor is kell bele meg 5-7 centi vastag plexi az ablakba.
A kevlár azért szerintem nagyon megdrágítaná, úgyhogy jön egy teljesen új, divatos modell.

PonDrow 2015.06.14. 22:02:08

Elgondolkodtató, hogy egy ilyen ország ajándékba kap egy halom technikát - amit aztán elveszít - mi pedig elég gazdagok vagyunk hozzá, hogy ingyen se fogadjuk el. :)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.06.14. 22:04:42

@Chris Lamb: Szulejmani nagy játékos. Kormányok jönnek mennek Iránban de ő jó régóta irányítja a Forradalmi Gárdát. Több sejtelmes kijelentést is tett egy készülő viharról az IS ellen, és erre utal az is, hogy igen sokat tartózkodik mostanában az érintett területeken.

Postnomad · http://postmode.blog.hu 2015.06.14. 22:15:02

Hogy az egész történet még nehezebben/könnyebben legyen értelmezhető, íme néhány kapcsolódó nyilatkozat:

"Az iraki hadsereg jelentős erői és magas rangú parancsnokai is a tartományi székhelyen, Moszul városában állomásoztak, de pozícióik stabilitásával és katonai képességeikkel kapcsolatban valótlan értesülésekkel látták el a központi kormányt még egy órával azelőtt is, hogy repülőre szálltak, és elmenekültek a városból, hátrahagyva fegyvereiket. Ez az, ami a biztonsági apparátus teljes összeomlását okozta Moszulban" - Atíl Nudzseifi, Ninive tartományi kormányzó

"Az, hogy mindössze 250 bűnöző terrorista megfutamította a helyszínen szolgáló összes katonát, az iraki fegyveres erők teljes kudarcát jelenti, és komoly fenyegetés a fővárosra nézve is" - Bagdad tartomány biztonsági testületének főtitkárhelyettese

manager2008 2015.06.14. 22:19:23

@Ortodox: en.wikipedia.org/wiki/Humvee Olvasd el. Ezek kézifegyvrek ellen védettek, ágyúk nehéz géppuskák, és komolyabb rakéták ellen persze nem. Ami a hátránya még, hogy az aknákat nem bírja elég jól, ezért már több olyan típusú gépet kifejlesztettek azóta, amelyik ezt is tudja, persze nőtt a súlya. Két lehetőség van, nehéz és páncélozott vagy gyors de nem páncélozott. A könnyű páncélok (műanyag, kerámia,kevlár stb. szendvics szerkezetek, stb. majd egyszer feloldja ezt az ellentmondást.

Kalmár 2015.06.14. 22:34:45

Moszulban nem csak Humveek voltak. A bankban is ottfelejtettek 425 millió dodót készpénzben.......nem jutott eszébe senkinek. Vagy a kulcs kallódott el.
Biztosan véletlen.

Dogfaceboy 2015.06.14. 22:49:01

@Kalmár: Ó, basszus! Hát hiába ugatom Ibm Juszuf, hogy mindig tedd vissza a páncélszekrény kulcsait a fiókba? És tessék, most meg nincs sehol. Az Iszlám Állam már a csengőn tenyerel. Na jó gyíkarcok én leléptem.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.06.14. 23:20:04

Valószínű, hogy több volt a városban a humwee, mint a katona.

Flúgatlan 2015.06.15. 07:08:42

Innen nézve egy logikus magyarázat van: az USA bizonyos körei támogatják az ISIS-t. Legalábbis most, mert nekik hasznos valamiért ez az őrület.

E magyarázat alternatívája az iraki hatóságok teljes idiotizmusa.

Az elmúlt évek alapján én mégis az USA-ra gondolok. Bármikor képesek voltak hazudni, háborút indukálni, titokban felfegyverezni kétes hátterű erőket, stb. Hogy ebből mi a hasznuk, azt nem tudom. Van 2-3, amire gondolok, és lehetséges, de keveset tudok, így fogalmam sincs, ezek közül melyik a fontosabb vagy van-e más fontos ok is. De ekkora bénázási szint nincs.

Conchobar 2015.06.15. 07:29:49

"Innen nézve egy logikus magyarázat van: az USA bizonyos körei támogatják az ISIS-t. Legalábbis most, mert nekik hasznos valamiért ez az őrület" - Miután kivonultak az amerikaiak, az iraki kormány azonnal haverkodni kezdett Iránnal, így aztán a Unle Sam visszasírta Szaddám idejét (mikoris Irak területén még létezett olyan hatalom, amely képes volt ellensúlyozni Iránt, és amely rivalizált is Iránnal). Aztán van itt még más is: az ISIS gyakorlatilag kiherélte, megszüntette az Alkaidát. Márpedig a nyugat számára sokkal veszélyesebb a terroristákat nyugatra küldő Alkaida, mint a potenciális terroristákat nyugatról elszívó-elhívó ISIS. Így aztán csak handabandázik a nyugat is (a csekély erőkkel végrehajtott bombázásaival), meg az ISIS is (hogy majd elfoglalják egész Levantét, sőt egész Európát)

Reszelő Aladár 2015.06.15. 10:10:32

Ennyit verdát hátrahagyni. Egyelfogadható magyarázatot tudnék elfogadni: amit láttunk a Halál 50 órájában, vagyis kifogyott a nafta. Mert akkor tényleg nem megy sehova. Mondjuk vicces arab országban üzemanyaghiányról beszélni, meg amúgy is sántít az egész.

Chris Lamb 2015.06.15. 17:26:31

@A megvalósult amerikai ólom..: Nógrádi György szakértő azt nyilatkozta hogy Iránra kellene bízni a rendrakást mert Ők úgy elsöpörnék ezt a bagázst mint a tornádó. Csak hogy ez a dolog nem tetszik az USA-nak.

Postnomad · http://postmode.blog.hu 2015.06.15. 21:15:02

És akkor a közel-keleti válság kivesézése után egy egészen prózai kérdés: hogyan lehet egy kuvaiti fegyverraktárat 20 ezer fegyverrel és lőszerrel ŐRIZETLENÜL hagyni?

Hattáb 2015.06.15. 21:18:28

@Ortodox: A Sólyom végveszélyben csak egy film,ráadásul egy 20 évvel korábbi esetet dolgoz fel. Irakban az amerikiak a legjobban védett járműveikaet küldték a forró pontokra. A harci feladatokra szánt Humweek elviselik a tipikus szovjet eredet kézifegyverek tüzét,AK, Dragonov puska ezekkel megbirkózik. Rpg,páncéltörő kézigránát,vagy 10 kiló TNT vel aláaknázott út már kifog rajta.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.06.17. 12:39:54

@Chris Lamb: Más választása nincs. A nyugat nem óhajt szárazföldi erőkkel beavatkozni, mert retteg a veszteségektől . Erre egyedül Irán hajlandó, és képes. Ennek az ára viszont a siíta állam térségbeli térnyerése lesz. Alaposan eltaktikázták magukat az amerikai külpolitikai stratégák, amikor Szíriában elkezdték keverni a szart..

Chris Lamb 2015.06.17. 21:07:32

@A megvalósult amerikai ólom..: Az USA azt hitte hogy elviheti a "demokráciát" Szíriába azzal hogy Aszad elnököt megbuktatja. De az amcsi stratégák ahogy te írtad nagyon mellé nyúltak. Ugyanis a többi állammal ellentétben ahová elvitték a "demokráciát" Szíriánál közbe szóltak az oroszok. Ugyanis rájöttek ha hagyják a szír elnököt bukni akkor jön Irán. És akkor óriási bibi lenne. Nem tudom hogy Szíria meddig bírja még de látva azon országokat ahol a diktátorokat megbuktatták jó dolog nem lett. Várom hogy Irán mikor kezdi a rendcsinálást és mennyi idő alatt számolják fel ezt a csürhét. Csak győzzék meg az amcsikat az oroszok és a kínaiak.