'De nyilván nem csak magas fal kellett a hosszú távú túléléshez. A statikus védelem belső és külső veszélyeket is rejt, ami a várakra is ugyanúgy érvényes. Muiderslotban is elég volt egyetlen tüdőgyulladásos nyomorult, és mind egy szálig elhullottak szegény hollandok. Jött az esős, hideg ősz, élelem alig volt, rendes gyógyszer még kevésbé… Borzalmas belegondolni, milyen lehetett a magas kőfalak mögé zárva átélni… sorra ágynak esik mindenki, tehát hamarosan eljön az utolsó óránk, és az egyetlen halvány reményt a szökés jelenti. Egy-két haldokoló naplót írt, onnan tudjuk, hogy néhányan elvesztették a fejüket ebben a kilátástalan helyzetben, és a zombiktól hemzsegő várárokba vetették magukat. Braubach és Pierrefonds a tűz martaléka lett; több százan estek csapdába és tudták, hogy vagy halálra égnek vagy megfulladnak a füstben. Sok véletlen robbanás is történt, amikor a civil várvédők bombát találtak, de fogalmuk sem volt róla, hogyan használják, vagy egyáltalán hogyan tárolják. Magyarországon, a diósgyőri várban valaki talált néhány láda nátriumos robbanószert. Ne kérdezze, hogy pontosan mi volt az, vagy hogy került oda, de valamiféle hadianyag volt, csakhogy senki nem tudta, hogy a nátriumnak nem a tűz, hanem a víz a katalizátora. Azt mondják, valaki dohányzott a fegyverraktárban, és véletlenül meggyújtott valamit. Szegény hülyék, gondolták, hogy jól lelocsolják a ládákat, akkor biztos nem robbannak fel. A detonáció óriási lyukat ütött a falon, és a holtak pillanatokon belül elárasztották a várat… (David Allen Fobes)'

Max Brooks: World War Z