Nem hibáztatom a kormányt, amiért fel akartak terelni északra. De azt, hogy ilyen felelőtlen módon csinálták, és nem közöltek a lakossággal egy csomó fontos tudnivalót, ami az életben maradáshoz kellett volna... azt soha nem fogom megbocsátani.

Ha belegondolok, a média iszonyúan amatőr módon viselkedett. Csak a nagy felhajtás, tények meg sehol. Teljesen összezavarták a tévénézőket, mert igazából senki se tudta, mit kellene tenni. Nagyjából annyiban tudtak megegyezni, hogy a lakosság menjen északra. Az élőhalottak a hidegben megfagynak, ezért mi is csak a hidegben élhetjük túl a járványt. Arról senki nem beszélt, hogy tulajdonképpen merre induljunk északnak, mit vigyünk magunkkal, hogyan maradjunk életben - mindegyik zseni csak azt szajkózta ész nélkül, hogy menjünk északra. Amikor meg nem őket mutatták, kiírták ugyanezt a képernyő aljára:

Menjetek északra!!

Ilyeneket vittek magukkal az emberek: hajszárítót, videójátékot, laptopot. Ezeket a vackokat szerintem nem azért vitték magukkal, mert azt hitték, hogy majd használni is tudják őket. Jó, egy-két hülye biztosan azt képzelte, de úgy sejtem, a többség egyszerűen csak attól félt, hogy mire hat hónap után hazatér, kifosztják a lakását. Mi viszonylag értelmesen csomagoltunk. Meleg ruha, konyhai eszközök, gyógyszer, kötszer, és persze konzervek rogyásig. Gondoltuk, ennyi kajával elleszünk pár évig, de már odafelé elfogyott a fele. A furgonunk teteje tele volt benzineskannákkal. Apa már a Pánik első napjától gyűjtögette a benzint. Minden kútnál hatalmas torlódást láttunk, pedig a legtöbbnél ki volt írva, hogy NINCS BENZIN.

Elképesztő, hogy egyesek mennyire tudatlanok voltak. Sokan jöttek a napfényes déli államokból, még Mexikó déli végéből is. Láttuk, hogy bakancsban bújnak a hálózsákba, mert nem tudják, hogy elszorítja a vért a lábukban. Ittak, hogy felmelegedjenek, pedig úgy több hőt adnak le, hamarabb hűlnek ki. A nagy télikabát alá csak egy pólót vettek. Ha mozogtak egy kicsit, rögtön kimelegedtek, levették a kabátot. Úsztak az izzadtságban, a pamut is jól megszívta magát, aztán jött egy kis szellő... már szeptemberben is sokan megbetegedtek. És persze a többiekre is átragasztották a náthát meg az influenzát.

Akkoriban még voltak fák. Aztán megérkezett a második és a harmadik hullám, és az emberek már a faleveleket meg a földben maradt csonkokat is elégették, meg mindent amit találtak. A műanyag és gumi szaga elég rossz volt, belement a hajunkba, még a szánkban is éreztük a füst borzalmas ízét.

Az első hónap után, amikor már fogytán volt az élelmünk, egyre rövidültek a nappalok és a hőmérséklet is kezdett csökkenni, az emberek is egyre bunkóbbak lettek. Megszűntek a tábortüzek, nem volt több közös főzés, se éneklés. A tábor úgy nézett ki, mint a disznóól. Már senki nem szedte fel maga után a szemetet. Elszabadultak az indulatok, egyre több verekedést láttunk.

Aztán már csak akkor fogtunk össze, amikor megjelentek a holtak. A harmadik hullámot követték. Többnyire egyedül vagy kisebb falkákban. Két-három naponta találkoztunk velük. Ilyenkor valaki benyomta a riasztóját, mire mindenki előmászott, és közösen végeztünk a betolakodókkal. Aztán amint letudtuk a dolgot, megint egymásnak estünk.

Az volt az első szürke tél, amikor a levegőben keringő mocsok már az időjárást is megváltoztatta. Azt mondják, egy része - ki tudja, mennyi - emberi maradványok hamuja volt. Azon a télen tizenegymillióan haltak meg.

Jesika Hendricks, Tájrehabilitációs program, önkéntes
Sand Lakes Tartományi Park, CAN.