Valahol Európában... Reggel a telefon ébreszt, félvakon lenyomom szundi módba. Ez 15 perc jutalom. Kicsit fáradtnak érzem magam az előző esti sörözés után, de hamar összekapom magam. A kisfiam még alszik, az ágya felett elidőzöm egy picit. Aztán elbúcsúzom a feleségemtől, aki emlékeztet rá, hogy a villanyóra állását olvassam majd le a bediktáláshoz, és vigyem le a pizzás dobozokat a szelektív kukába, ne azokkal legyen tele a szemetes. Lent a kapuban rövid kiírás, hogy áramszünet lesz egész délutánig. Remek. Olvadjon csak le a hűtő. Nemrég a vizet zárták el egy napra, kisgyerekkel az sem olyan jó móka. Mindegy, pár perc múlva már a kocsiban ülök. Kikapcsolom a rádiót. Ez - a külső forgalom zajától szennyezetten ugyan -, de újabb 10 perc ajándék. Pont előttem vált pirosra a lámpa. Bassza meg, pedig mennyire semmi az a rövid várakozás. Lassan csorgok a lámpáig, így talán fékeznem sem kell. A másik sávban haladó ezt ki is használja, elém vág. Ügyes, 5 másodperccel előbb lesz valahol.
Az irodába érve le sem ülök, úgy kapcsolom be a gépem. Nem azért, hogy mielőbb munkához lássak, ez is csak megszokás. Amíg feláll a rendszer nyomok egy kávét. A forgószékbe huppanok, ami kényelmes, a kép előttem tűéles. Először nézzük a közösségi hálót. Két perc, semmi érdekes. Pár lájkot nyomok, nehogy sértődés legyen. A tegnap feltöltött videómra bezzeg senki nem nyomott. Kapjátok be, le is veszem. Nézzük a híreket. A tablet reklámot rutinosan zárom be, nem is hagyok időt az animációnak. Viszont az életbiztosítás banner sokkal rafináltabb, elbíbelődök egy ideig amíg megvan az a bizonyos X. Az oldalsó sávban színes hírek, lehetetlen nem tudomást venni az egyikről. 'Little P, a világ legszomorúbb arcú macskája'. 4000 like. Nocsak. Már majdnem lekattintom, aztán a vezércikk belerobban az arcomba.
Yarmouki menekülttábor. Életemben nem hallottam róla. 30 másodperc, a Google Earth megsúgja, hogy Szíriában van Damaszkusz alatt. Így már ismerős, jártam ott az Assasin's Creedben. A műhold felvételén jól kivehető minden ház, sok magyar település nem látszik ilyen tisztán. Street view barangolásra azonban nincs lehetőség. Vissza a cikkhez.
A képről hirtelen azt hiszem, a World War Z díszletei között hömpölygő zombi horda. Roskadozó, rommá lőtt házsorok között menekültek áradata. Amíg a szem ellát. Többezer ember. Nincs mit enniük, éhen halnak az utcán. Nincs víz, nincs áram. Sokan eladják a szerveiket, hogy túléljék. Csontmerev arccal bámulom a fotót, mint egy majmot formázó szobor. Két és félmillió ember menekül. Ekkora számmal az ember nem tud mit kezdeni, túl van a felfogható értéken. Az EU határvédelmi stratégiáján talán még a nürnbergi vádlottak is elismerően csettintenének. A parti őrség hagyja elsüllyedni a csónakokat. Végül megfulladnak akik nem haltak éhen, nem fagytak meg, túlélték a háború borzalmait. Ha ezt Little P-vel tennéd, egy kitartó állatvédő bíróság elé tudna cibálni. De az a legkevesebb, hogy másnapra undor és gyűlölet fogadna a világhálón.
Ha az ördög sejtette volna, hogy ilyenné lesz a világ, talán nem is pokolba vackolja be magát. A menekülteket nem lehet egy vödör jeges vízzel megmenteni. A jóslatok szerint számuk az év végére elérheti a négymilliót. Ennyi embert befogadni képtelenség. Végérvényesen és visszavonhatatlanul eldőlt a sorsuk. Ha valaki tényleg bele szeretné képzelni magát a helyzetükbe, talán az őrület határát feszegeti. Mit érezne bármelyikük, ha Allah kiemelné onnan a családjával, és itt tenné le őket? Talán azt, hogy az én leolvadó hűtőm vize mekkora kincs.
